Hírek

Sporttársak!

A lentiekben a kérdőíves felmérésünk eredményét bemutatjuk. Olyan kérdéseket tettünk fel, amelyek figyelembevételével tudjuk a Bükk Maratont alakítani az igényeitek szerint.

Bevezetjük 2018-től a mini és rövid távnak a korábbi időpontban az eredményhirdetést.

A 4 táv marad a jövőben is, a verseny előtti utolsó sávos nevezési díjat mérsékeljük 9000 Ft-ra, de nem adunk az ekkor nevezőknek startcsomagot. A dobogósoknak a jövőben igyekszünk bringás jellegű díjakat adni, mérskelten megmarad a jövő évi nevezés, illetve a mini távon továbbra sem díjazzuk. A startcsomagban a szokásos póló mellett növeljük a táplálékkiegészítőket.

Finisher érem beveztése 2017-ben megtörtént, ez 2018-ban is marad. A rajt időpontjai hasonlóak lesznek a korábbi évekhez, valamilyen kiegészítő programot próbálunk szervezni a hosszú és közép távos eredményhirdetés előtt. A nevezési díjért kapott szolgáltatásokat igyekszünk növelni, ez a start csomagban már látható lesz.

Találkozunk 2018-ban.

Üdvözlettel

Nagy Ádám

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv0

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv1

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv2

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv3

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv4

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv5

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv6

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv7

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv8

screenshot 2017 10 26 b kk maraton kęrdĺşv9

 

Kérünk benneteket, hogy a kérdőív kitöltésével segítsétek a munkánkat.

A 2017.10.24-ig kitöltők között kisorsolunk 3 db nevezést a 2018-as évre.

Kérdőiv

Kedves Sporttársak!

 

Köszönöm a részvételeteket a versenyünkön 2017-ben, nélkületek nincs verseny.

Köszönöm a támogatást az Egererdő Zrt, High5, Motorex, Mary-Ker Pasta Kft.,Tempo Sport Kft. cégeknek,valamint Felsőtárkány Község Önkormányzatának, remélem a jövőben is számíthatunk rájuk.

Köszönöm a Bükk Maratonban dolgozók, barátaim, ismerőseim és segítőim munkáját.

A 2017 évben először a verseny fenállásának történetében illetve ha jól tajékoztattak az Országos Mentőszolgálat esetében is először kerékpáros mentősök is segítették a balesetet szenvedő versenyzők minél előbbi ellátását. A pálya kettő veszélyesebb szakaszán bringás mentősök illetve az egyik gyorsabb lejtő aljában mentőautó állt személyzettel ha szükség lesz rájuk. Szerencsére nem kellett dolgozniuk, komolyabb sérülés nem volt.

Köszönöm a Bükk Maratont évek óta segítő Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport munkáját, több éve segítik versenyünket a balesetett szenvedett versenyzők ellátásával és természetesen az OMSZ-szel együttműködve koordinálva a mentést.  

Igyekszünk a véleményeteket figyelembe véve alakítani versenyünket, ezért kérem a hamarosan megjelenő kértdőívet minél többen töltsétek ki.

Találkozunk 2018-ban, a XVIII. Bükk Maraton időpontja 2018. augusztus 5.

 

Nagy Ádám

66

 

Kedves Titán Kupások!

A nagy hőségre való tekintettel a rajt időpontját áttettük 16:00-ra.

h1

A folyadékpótlásról egy külön könyvet lehetne írni, de mi most összeszedtük nektek a legfontosabb tudnivalókat.

A folyadék, mint víz, élettani szerepe igen jelentős hiszen a tápanyagok oldó anyagaként szolgál, felszívódásukat segíti, továbbá ugyancsak jelentős szerepet tölt be a testhőmérsékletünk szabályozásában.

Mivel egy átlag sportoló testtömegének 60-70%-a víz ebből következik, hogy a folyadékpótlás nagyon fontos, főleg a sportoláskor, ennek ellenére a sportolók jelentős része ezt elhanyagolja. Pedig nagyon oda kell figyelnünk a napi vagy a sportolás közbeni ml/órában szükséges folyadék mennyiségének bevitelére.

Mik lehetnek a folyadékhiány elsődleges tünetei?

  • Szomjúságérzet ami folyadékfogyasztásra ösztönöz,
  • Romlik a testünk hőleadása és elkezd „túlhevülni”,
  • Fejfájás, fáradságérzet, teljesítménycsökkenés, Görcsök kialakulása,
  • Sötétebb vizelet, ami kissé ammónia szagú,

De hogyan veszíthetjük el a folyadékot a szervezetünkből?

  • Vizet veszítünk a vizelet kiválasztással, széklettel, légzéssel, és legfőképpen verejtékezéssel.
  • Már csak a kilégzéssel is kb. 500ml/nap lehet!

Egy inaktív átlagember folyadékigénye már 20Co-nál is kb. 2liter/nap, 30Co-nál már 3liter/nap.

Ugyanez egy sportoló esetében már jelentősen megnövekszik, mivel a mozgás hatására keletkezett hőmérséklet szabályozására a test jelentős verejtékezésbe kezd, amivel ez az érték akár a sokszorosára nőhet.

Az alábbi táblázatban látható, hogy 3 különbözően verejtékező sportoló különböző hőmérsékleti viszonyok mellett mennyi folyadékot veszít el.

h4

A táblázat elég ijesztőnek tűnhet elsőre, igaz ezek az adatok csak becsült értékek és 90perc feletti sportolásra vonatkozik, de ebből is látszik, hogy a folyadék pótlása rendkívül fontos a sportló számára.

Mint tudjuk a versenyek és edzéseink javarészt 20-30Co között zajlik, így joggal kérdezhetjük: „Képesek vagyunk meginni 1-1,5 litert óránként?” A válaszom: „Talán!” de inkább hajlanék egy bizonytalan „Nem!”-re.

Egy sportoló átlagosan óránként egy 750ml-el kulacs folyadékot iszik meg, ami a fenti táblázatból kiindulva sok esetben jóval alatta van az szükséges mennyiségnek. Erre megoldás lehet a sűrű de kis adagban bevitt folyadék, ami kb.: 10percenként 100-200ml

Fontos, hogy fentiekből kiindulva mindig „deficitben” leszünk a folyadékbevitel és elvesztése terén, így már az edzés, de főleg a verseny előtt oda kell figyelni a folyadékháztartásunkra.

Sokszor tapasztalható, hogy a sportoló míg a rajtpisztoly el nem dördül órákat áll a tűző napon és semmilyen folyadékot nem vesz magához. Ez olyan, mint járó motorral órákat álló autóval, hosszú útra indulni. Tessék egy kulacsot megtölteni és a rajtig folyamatosan inni, inni, inni!

Elég-e nekem a folyadékpótlásra a víz?

NEM! Azaz 60 percig igen, elég a folyadékpótlásra a víz!

De nagy melegben SOHA nem hidratálunk csak vízzel! Az tartsuk meg a mosakodásra!

Például az 5km-es futótávon (15-35perc) még nem fontos a verseny közbeni folyadékbevitel de egy 10km-es távon (30-70perc) már indokolt. Ilyenkor pár korty menet közben a frissítőasztalról sosem árt. Persze ehhez nagyon fontos a rajtig a megfelelő hidratáltság fenntartása!  

De, térjünk vissza, hogy miért nem elég a csak víz? Fontos megjegyezni, hogy hosszútávon a túlzó csak „víz” bevitel önmagában kevés, és akár ártalmas is lehet. Egy sportoló nem csak vizet veszít el a különböző folyadékveszteséggel, hanem fontos ásványi anyagokat is, többek között nagy mennyiségű nátriumot (só).

Ennek pótlása különösen fontos, hiszen a szervezet folyadékháztartásának szabályozásában és legfőképpen az ideg- és izomműködésben tölt be lényeges szerepet.

99%-ban a folyadékhiány és a nátrium ásványi anyagnak az elvesztése okozza az izomgörcsöt és nem a magnézium!

Mi történik, ha csak vizet iszom?

Egyszerűen a túlzó vízfogyasztással a vérben alacsony lesz a nátrium koncentrációja azaz „felhígul”. 

Ezt úgy hívják „hiponatrémia”! Eleinte a koncentráció lassan esik, a tünetek általában kevésbé súlyosak és nem lépnek fel addig, míg a koncentráció nem válik vészesen alacsonnyá. Itt viszont már felgyorsulnak az tünetek: levertség, zavartság, izomrángások, izomgörcsök jelentkeznek.

Az extrém meleg környezetben a legnagyobb az esélye a kialakulásának, és a legveszélyeztetettebek a lassabb sportolók

Rendben, de akkor mit igyak és mennyi Nátriumra és magnéziumra van szükségem?

Egyszerű, olyan sportitalokat, amiben megtalálhatóak a szükséges elektrolitok összesége azaz ásványi anyagok.

Persze ez most egy eléggé lerázós válasz volt! A lényeg, hogy az adott sportital tartalmazzon normál esetben kb.: 200-400mg/adagot, de extrém melegben ez elérheti a 500-600mg-ot is.

Magnéziumra sportolás közben nincs szükség mivel izzadással kevés magnéziumot veszítesz így a pótlása preventív jelleggel van.

A High5 ZERO elektrolit pezsgőtabletta tartalmazz az összes fontos ásványi anyagot, amit a sportolással elveszítesz benne a nátriumot és a magnéziumot.

Extrém melegben duplán is használhatod, így megnöveled az ásványi anyagot a sportitalban ez már 480mg nátriumot jelent és így garantáltan elkerülheted a görcsöket!

Teljesen natúr, nem tartalmaz színezéket, ízfokozót, tartósítószert!

A nevében a ZERO annyit jelent, hogy nem tartalmaz szénhidrátot, tehát ha csak elektrolit pótlásra akarod használni akkor ez a te terméked. Csak dobj egy tablettát a kulacsodba és maradj hidratált egész nap anélkül, hogy extra kalóriát vinnél be a szervezetbe. De ezenkívül még sok mindenre kitűnően használható: Lássuk:

  • Energia gélek mellé kíválóan használható!
  • A hétköznapokban, a nagy melegben, ha az udvaron kertészkedsz vagy csak ide-oda sétálgatsz a városban, kiránduláson, de akár napozhatsz is a strandon, csak dobj egy ZERO-t a 1,5literes ásványvizes palackba és máris kész a tuti frissítőd. Kellemes íz, zero kalória, és minden szükséges elektrolit a palackban.
  • Edzőteremben, amikor csak 45-60 percet mozgunk, de fokozott a verejtékezés, akkor a legjobb a ZERO! 2 legyet egycsapásra! Fogyunk, mert nincs benne kalória, és megfelelően hidratálunk! Így bírni fogod a végét is!
  • Hideg téli napokon nincs otthon vagy az irodában forró tea? Semmi gond, ha van nálad egy ZERO. Melegíts vizet egy csészében és dobj bele egy ZERO-t 1 perc és kész, egy kellően intenzív ízvilágú forró ital.

Most Duplán megéri!!!

ZERO 1+1 Akció a Bükk Maratonon! Ha veszel egy ZERO Sports 20db-os pezsgőtablettát akkor AJÁNDÁKBA adunk még egyet!

h3

Az online nevezés és banki utalással a fizetés 2017.08.03-án 17 óráig lehetséges,

ezt követően már nevezés és fizetés csak a helyszínen 08.05-én 12-19 óráig,

valamint a külföldről érkező versenyzőknek 08.06-án 9 óráig lehetséges.

szivesen

Az Olimpiai Ötpróba

Felejthetetlen élmény négyévente a magyar olimpikonokért szurkolni. A saját életedben elért kisebb-nagyobb sportsikerekkel viszont akár naponta átélheted a győzelem érzését. Mert nem lehet ugyan mindenki olimpikon, de önmagával bárki képes megküzdeni. Az Olimpiai Ötpróba Program célja, hogy egyre több ember életében váljon mindennapos örömforrássá a sport. Az pedig szinte már csak a ráadás, hogy végül a legkitartóbb ötpróbázó ott biztathatja a tokiói olimpián a magyarokat.

A 2020-as olimpiáig tartó Olimpiai Ötpróba országszerte számos sportrendezvénnyel várja a tartalmas, aktív kikapcsolódásra vágyó amatőr sportolókat. Ezeken az eseményeken az Olimpiai Ötpróba keretében jelenleg hat sportágban próbálhatod ki teljesítő képességed határait:

tn logo 5proba

  • futás
  • úszás
  • országúti kerékpározás
  • hegyi kerékpározás
  • evezés (kajak-kenu)
  • túrázás
  • Az egyes eseményeken különböző távokat lehet teljesíteni az egyes sportágakban, és a távok sikeres teljesítése esetén pontokat kapsz, amit az egész program ideje alatt gyűjthetsz. 
    Megfelelő pontszám elérése esetén a pontjaidat jutalmakra válthatod be.

    Sok kicsi sokra megy: érdemes együtt sportolni családtagjaiddal, osztálytársaiddal vagy munkatársaiddal, mert ha az Ötpróba rendszerében családot alakítotok ki, iskolához vagy munkahelyhez csatlakoztok, az egyéni teljesítményetek és pontszámok a támogatott csoportoknak is beszámítanak és összeadódnak.

    Mit nyújt neked az Olimpiai Ötpróba?

  • Ha már rendszeresen sportolsz, akkor új, izgalmas kihívásokat találhatsz magadnak, pl. számodra ismeretlen sportágakat próbálhatsz ki.
  • Ha még csak tervezed a sportolást, hosszú távú motivációra és jó társaságra találhatsz.
  • A játék izgalma feldobja a megszokott edzéseidet, így még több örömet lelhetsz a mozgásban.
  • Rendezvényeinken személyesen találkozhatsz olimpikonokkal, és akár együtt is sportolhatsz velük.
  • A próbák sikeres teljesítése után garantáltan megkapod a kitartásodért járó jutalmat egy-egy, olimpiához kapcsolódó ajándék formájában.
  • A változatos, országszerte megrendezett sportesemények segítségével alaposabban megismerheted Magyarország természeti és kulturális értékeit.
  • Egészségesebbé, energikusabbá és jókedvűbbé válhatsz – sportpályán innen és túl.
  • A sportolás révén többet lehetsz együtt a családoddal, és tartalmasan, hasznosan tölthetitek a szabadidőtöket.
  • Közelebbi kapcsolatba kerülhetsz munkatársaiddal vagy osztálytársaiddal, és igazi csapattá válhattok a közös pontgyűjtés során.
  • Ajándékok

    Az Olimpiai Ötpróbával csak nyerhetsz: egészséget, közösségi élményt, motivációt, jókedvet és országismeretet. De mi teljesítményed elismeréseként meglepünk néhány garantált ajándékkal is, ha sikerül kiállnod a próbákat, és összegyűjtened elég pontszámot.

    Egyéni versenyzők

    Egyéni ötpróbázóként a következő garantált ajándékokat szerezheted meg a megadott távok teljesítésével:

  • 15 pontért: Olimpiai Ötpróba baseballsapka
  • 25 pontért: Olimpiai Ötpróba póló
  • 40 pontért: Olimpiai Ötpróba hátizsák
  • 60 pontért*: a 2020-as tokiói olimpián induló magyar csapat hivatalos felszerelése alapján tervezett melegítő
  • * Legaláb 5 sportágban kell pontokat gyűjteni.

    Regisztráció

    Az Olimpiai Ötpróbára weboldalunkon és egyes sporteseményeken regisztrálhatsz, a versenyekre pedig az adott rendezvény honlapján keresztül nevezhetsz. Ha már regisztráltál, akkor érdemes iskolához és munkahelyhez is csatlakozni, hiszen így nekik is gyűjtheted a pontokat. Ez nemcsak nagyobb dicsőséget, de az iskola vagy munkahely számára is jutalmat jelent! A versenyeken teljesített távok után járó pontszámaid a versenyek utáni napokban bekerülnek online profilodba, ahol bármikor ellenőrizheted az állást.

    Egyéni regisztráció

    Ha elmúltál már 16 éves és szeretnél egyéni versenyzőként ötpróbázni, akkor online vagy az egyes versenyek helyszínén regisztrálhatsz. Ehhez csak pár adatot kell megadnod magadról, illetve befizetned a regisztrációs díjat.

    Regisztrálok

     

    Nagyszerű hír a Bükk Maraton indulóinak, a táv teljesítse esetén befutó medálban részesülnek.

    e3

    Köszönjük a támogatóknak a versenyzőknek és segítőknek a támogatást, részvételt és segítséget.

    Találkozunk 2017-ben.

    XVII. Bükk Maraton 2017.augusztus 06.

    bukk maraton