Igen rövid ismertet?.


"Magyarország legkeményebb Cross Country OX pályája."
- Arnold Schwarzenegger

Rövid ismertető.


Magyarország első, tudatosan Cross country célra épített pályája. Építésekor nem akartuk követni a már jól bevált fel-le, fel-le hagyományt, hanem a versenyzők technikai tudását minden oldalról maximálisan igénybe vevő pálya építése volt a cél.

A verseny egyik nehézségét a Mátra lábának talaja adja. A köves, sziklás részek nehéz járhatóságot adnak, a versenyzők részéről nagy odafigyelést igényel. A mászások szinte kivétel nélkül csak "kistányéros" fokozatban teljesíthetők. Sziklaoldalak, kitaposott, s kiszélesített gyalogutak, valamint vízmosások várnak a felfelé haladókra. A közel vízszintes, vagy enyhén lejtős részek sem adnak túl sok lehetőséget a pihenésre. Technikás kanyarkobinációk, keresztezett vízmosások, szűk fahidak, s még nem is esett szó a lefelé menetről.

A pálya talán legveszélyesebb része a szakadékos partoldalú, nána patak partján végig húzódó lejtmenet. A talaj köves, nagyon fontos az ideális sebesség megválasztása, mert különben hamar a szakadék mélyén találjuk magunkat.

A {fotók} menüpont alatt a pálya kiépülése folyamatosan nyomonkövethető.

Hosszú ismertető (pályaleírás).

 

{limage}images/stories/0411-02_nagy.jpg{/limage} Rajt. Kb. 180 méteres magasságból rajtolhatunk, egy vadászleshez vezető földúton. Első ránézésre simán elkönyveltem magamban a nagytányért. Széles majdhogynem vízszintes út, némi keréknyommal megtarkítva. Gyanús is volt, hogy alig 50m megtétele után úgy éreztem, mindjárt szétszakítom a láncomat a nagy erőlködésben.

Ez a közel vízszintesnek látszó út, a maga 300 m-én kb. 40 métert emelkedik. Szóval ezért erőlködtem én annyira. Maradjunk a középső tányérnál.

{limage}images/stories/0411-07_nagy.jpg{/limage} A lesnél balra kanyarodunk egy rég nem használt kocsiútra, amit jócskán benőttek a bokrok. Nem kis munkánkba tellett mire járhatóvá tettük. Itt már látszik némi szintemelkedés, olyannyira, hogy a vége felé igencsak kívánja a kistányért. Jól jár az, aki hallgat rám és lejjebb vált, mert ezután következik az egyik brutális felfelé az öt közül. Számomra ez a legnehezebb.

Mielőtt elérnénk a kezdetét, némi technikai alapedzés után magunk elé nézve pillanthatjuk meg azt az emelkedőt, amin eddig csak egy ember tekert föl, jelzem, pár percet pihennie kellett előtte, s így is csak harmadikra sikerült neki.

Nem elég, hogy meredek, de az előtte lévő "pici" emelkedő kiveszi az ember erejét. Ekkor kb. 300 m-en lehetünk, s a csúcsról a rajthelyre visszapillantva látszik csak igazán, hogy miért is csurog rólunk ennyire az izzadság, miközben levegőért kapkodunk. Pár méterig még egy laza emelkedőt kell elviselnünk, s végre itt az áhított első pihentető lefelé.

{limage}images/stories/0411-08_nagy.jpg{/limage} Szép is lenne! A lefelé az valóban lefelé, de a pihenéssel még várnunk kell, nem is keveset. A fennsík kevésbé lejt, ráadásul a talaja elég egyenetlen, sok a kő, és a kivágott bokrok szinte mindegyike egy kis dombon helyezkedett el. A bokor kijött, a dombocska megmaradt. Díjnyertes előreszaltókat lehet dobni, ha túl gyorsan hajtasz és a telód nem mozogja ki a hirtelen felbukkanó akadályokat.

{limage}images/stories/0315-01_nagy.jpg{/limage} Fáradt lábaidnak némi megnyugvást jelent, mikor beérsz az első fenyvesbe. Nem így a kezeidnek. Az út fától fáig vezet, ha nem húzgálod idejében a fékeket, hamar karácsonyi hangulatot teremthetsz valamelyik fenyőágon.

Mire ráéreznél a ritmusra, egy derékszögű balkanyarban búcsút kell intened a fenyvesnek, mert vár rád az első olyan szakasz, ahol bármelyik pillanatban leverheted a hajtókarodat. Kő jobbról, kő balról, kő mind a két oldalról. Minden porcikád azt kívánja, hogy végre legyen már vége ennek a szakasznak. Ez a kívánság mindössze addig tart, míg meg nem látod az alsó vízmosást.
Nem, nem látod rosszul. Bizony ott fel kell mászni. Csak jelezném, hogy ez a rész olyan amilyennek a természet megalkotta. Egy ici-pici kavicsot sem mozdítottunk odébb rajta. A szépsége abban rejlik, hogy egy esőzés után teljesen megváltozik a járhatósága. Itt biz improvizálni kell. A közepében akkora kövek vannak, hogy nem tudsz rajtuk áttekerni, ezért cikázni kell a jobb és a bal part között. Szép lesz, ha verseny közben szakadni fog az eső. Egy akciófilm címére emlékeztet: "Árral szemben".

{limage}images/stories/0315-04_nagy.jpg{/limage} A vízmosás tetején ellenőrző pont. A pont után megguríthatod egy kicsit a gépedet, néhány gyenge kanyar után jön a bozótos irtás. Ez a rész a több méteresre nőtt bozót közepébe van vágva. Egyetlen nehézsége lehet a talaja. Mivel ide a sűrűség miatt nem nagyon süt be a nap, kicsit vizenyős, könnyen elkapar a hátsó kerék. A hó is itt olvadt el utoljára. Ha sikerült felmásznod az alsó vízmosáson, és úgy érzed, hogy ezek után már jöhet bármi, meg fogsz lepődni. Még egy vízmosás. Brutálisabb, és hosszabb, talán meredekebb is.

A pályának ezen a pontján szoktam magamban töprengeni, hogy miért is cseréltem le az országúti bringámat egy montira. Mindössze az vígasztal, hogy a vízmosás tetején van a pálya legmagasabb pontja, s közel a pihentető szakasz. Ha még mindig a nyeregben ülsz, és folytatni akarod, hamarosan megérkezel az első híd nélküli patakátjáróhoz.

Ezt egy 500 méteres enyhén lejtős, tempós szakasz követi, amely az előbbihez hasonló patakocskákkal van tarkítva. Van közöttük széles és öblös, keskeny v alakú, széles v alakú, orrabukós, kikerülős. Az utolsón gyakorlatilag gyalog sem lehetett átkelni, ezért egy kis kerülőúttal hidat kellett építenünk. Híd után s kanyar, csak el ne dőlj benne kanyarodás közben.

{limage}images/stories/0403-11_nagy.jpg{/limage} Végre, végre, egy igazi lefelé, ahol lehet menni ezerrel. Legalábbis ez jut az eszedbe első ránézésre. Itt nagyon fontos a helyes sebesség megválasztása. Az út ugyanis olyan, hogy hol jobbról van egy nagy kő, hol pedig balról. Lássuk csak, ha nagy sebességgel kerülöd a jobb oldali követ, akkor pont telibe kapod a bal oldalit. Ilyenkor jól jön egy kis triálos múlt az épségben maradáshoz. Kicsit lentebb van néhány kőlépcső.

Ez annyit jelent, hogy az út egy nagy gömbölyded sziklán megy át, aminek a túlsó végén a talaj pár centivel lejjebb kezdődik. Ez főleg annál a sziklánál érdekes, aminek a vége egy letörés jellegű útszakaszba torkollik. Volt egy pár ember, aki megkóstolta itt a talajt. Hála Istennek a sisak elég jól megvédte őket. Itt kezdődött a pálya szerintem legbrutálisabb része.

Nagy lejtő, erősen sodrós balos kanyar jobb oldalán szakadékkal, majd egy hirtelen derékszögű, a hídra rávezető jobbos kanyar. Azért mondom ezt múlt időben, mert a szakadék szélére egy 50 m hosszú hálót feszítettünk ki a halálesetek elkerülése végett. Tettük ezt az után, hogy egy csapattársunk bebizonyította, hogy bizony alig 10 km/h sebességgel közlekedve is be lehet oda esni. Mázlija volt, fennakadt néhány faágon. Hárman kellettünk hozzá, hogy kiszedjük a biciklijét.


{limage}images/stories/0411-37_nagy.jpg{/limage} Szóval átkelünk ama csodálatos fahídon, így a tátongó "űr" a bal oldalunkra került. Egy erős jobbos kanyarral elhagyjuk a veszélyes részeket és belevetjük magunkat az általam csiki-csukinak keresztelt pályaszakaszba. Ez a kedvenc részem.


{limage}images/stories/0411-41_nagy.jpg{/limage} Egyszer le, egyszer fel, mindez lendületből, jobbra, balra, majd hirtelen jobbra is, meg balra is, fa előttem fa mögöttem, végül mindezek kombinációja. Szédülésre hajlamosak, éhgyomorral menjenek. Jutalmul egy kilométer tempós rész következik.
Na végre! Lehet pihenni. 100 m földút, egy erős hegyesszögű balkanyar, patak. Több híd nem lesz, patakon viszont még legalább négyszer kell átmenni. Ha az időjárás így folytatja, biztosan lesz benne legalább 20 cm víz. Had nyikorogjanak azok a vizes fékek. Gyakorlatilag egy 3 méter széles ösvényen kell haladni, ami néha átmegy a patakon, majd vissza.

Az utolsó patakátjárón átkelve kiérünk a volt lőtérre. A lőtér végén jön a kakkantó. Olyan huszonegynéhány százalékos meredekségű domb. Fáradtan, vizesen, nem könnyű feltekerni rajta. Majd el felejtettem, füves. Szóval átmész egy patakon, azután a vizes gumiddal irány egy meredek, bár nem túl hosszú füves domb. Beszarás. Végülis ezért lett kakkantó a neve.


{limage}images/stories/0411-45_nagy.jpg{/limage} A falu szélét súrolva, még egy kis füves emelkedő, majd köves földút. Innen már látni a célt, de valahogy nem arra kanyarodik az út. 100 méter után újabb reménysugár. Balkanyar, egy letörés, ismét balkanyar, majd a bokrok között irány az utolsó megmérettetés, a vén völgy.


{limage}images/stories/0411-46_nagy.jpg{/limage} Lefelé imádom. Csak úgy száguld velem a gép. Aljában vészfék, ugrató. Szépen lassan áteresztem (ha valamelyik légitársaság megszponzorálna, azért bevállalnám). Már látom a célt.

Már csak egy rövid mászás és bent vagyok. Kistányér, hátul óriáskerék. Egyszer már sikerült felmásznom rajta. Nem baj, tolva könnyebb elvenni az itatóban a tele-csere kulacsot.

Amikor szó volt róla, hogy Kisnánán OX futamot rendeznénk, és jó lenne, ha néznék egy arra alkalmas pályát, csak egy instrukciót kaptam a nézelődéshez: "Tamás, olyan helyeket keress, ahol te tuti, hogy nem tudsz elmenni biciklivel, de gyalog járható"

Jelentem megtaláltam mind!