Idei évben elkezdtük a Bükk hegyikerékpár Maraton megújítását. Elsősorban a korábbi kérdőíves felmérés eredményeit vettük figyelembe. Szerettünk volna a nevezők igényinek a lehető legjobban megfelelni.

img 0138

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, a sportolóknak, a válogatott versenyzőknek és a sport szeretete és a mozgás öröme motiválta indulóknak. Reméljük jól éreztétek magatokat. Külön elismerésem a dobogóra állt versenyzőknek, hiszen az eredményük mögött hatalmas munka van.

Jobbulást kívánunk a verseny sérültjeinek, és az orvdarázs támadások elszenvedőinek. Remélem nem ment el a kedvetek a hegyikerékpározástól és jövőre ismét olvashatjuk neveiteket a benevezettek listáján.

A Bükk Hegyikerékpár Maraton megújulása nem áll meg. Rengeteg ötletünk van, amelyek megvalósítását célként tűztük ki. Szeretnénk még jobban kiszolgálni a résztvevőinket, és az ország legjobb hegyikerékpáros rendezvényét felépíteni. Már most gőzerővel dolgozunk a 2019-évi versenyen. December környékén szeretnénk ennek eredményeiről hírtadni.

Köszönjük a nevezőknek, hogy megtiszteltek bennünket azzal, hogy eljöttek versenyünkre. Munkánk eredményességét ők jelzik.

Köszönjük szponzoraink bizalmát, támogatását, reméljük ez a jövőben is így marad!

szponzorok